" Ne dajkáld tovább semmivé lett álmaid. Keress új mesét." / Farkas István/
Mottó: " Álmodtam egy világot magamnak, itt állok a kapui előtt. Adj erőt, hogy betudjak lépni, van hitem a magas falak előtt..." /Edda/
Igen, valóban, álmodtam egy világot: sajátot, külön bejáratút, varázsost, és csábítót, szürke köznapokból kiszakítót...magán világ, fantázia szülte álmokkal, álmokkak teli fantáziával, világ, mely kisimult, erővonalai simák, nem vibrálnak szüntelen, nem húznak le hamis ígéretekkel, ál-vágyakkal, suta reményekkel.
Világ-álom, álom-világ aranykapuja tárva, félszegen, sután lépdelek a kavicsos úton, kezem fogja Exupéry, Szabó Magda, Marquez s még ezernyi más író, okos gondolataik érzéseim testet öltése, elmondják, leírják amit én csak megfogalmazni próbálok...a szilveszteri fogadalmakat az idén elhagytam, talán csak próbálok talpon maradni, szeretni, adni, mosolyogni...megvannak még álmaim, vágyaim, reményeim, bizalmam adtam, adom, s semmit nem kérek cserébe, nyugalmat szeretnék csak semmi mást. Kosztolányi örök-szép verse keringett bennem napokig, majd megkérdeztem. Akarsz-e játszani?-velem: a válaszon megilletődtem, az új év új kihívásokat hoz, új terheket, új jókat is talán, és el kellett gondolkoznom mi is legyen a régivel, a többivel, szilveszter-újév hajnalán ajtón kívül rakott rossz beidegződésekkel, félig-rosszul kért álmokkal, nem teljesíthető várásokkal...másik utat kell járnom, tudom, a cél sokszor délibábost játszik megint, nem adom fel, hiszen hív a sivatag, vár az útra szólító nyugati szél, és a csalóka rigófüttyös, tavasz illatú szélben nehéz sóhajjal elengedett fájdalmakat felváltja a szív-derű, a mosoly, a kilátástalanság nehéz-bűzös levegőjét a tiszta-halk bizalom, az erővonalak zúgva rendbe szerveződnek, kérem a Holdistennőt, Iloárt, angyal-testvéremet, Ritát, a Lehetetlen Dolgok Szentjét, a csoda napkeltéket, a varázs-mesés napnyugtákat legyenek velem, bátorítsanak, kisérjenek néha fájó, könnyes bánat-utcákon, emelkedett hangulatú öröm estéin, vágytól vibráló teliholdas éjeken, szerelmetes puha-szép délutánokon, csöndes, befelé hallgató esős vasárnap délutánokon, hársillatú, vibráló-rezgő esőillattal terhes júniusi nyár estéken, azúrkék, álló levegőjű fülledt, szívet nyomó augusztusi délben, a mindennapok percrohanós munkanapjain, a Tisza hazaváró, megnyugtató víz-illatában- igen álmodtam egy világot-magamnak, kapuja nyitva, állandón, itt nincs záróra, bármikor, bárhol visszahúzódhatok, belemerülhetek, sivatag borzolja hajam, a homok illata a számban, a tenger moraja a szívemben, repülés mámora, az ejtőernyős ugrás az érzékszerveimben, és Esőangyal kitárja szárnyát, smaragd ragyogás tölti el bensőm, mosolyom benső, kisugárzó... világom adom...
Igen, valóban, álmodtam egy világot: sajátot, külön bejáratút, varázsost, és csábítót, szürke köznapokból kiszakítót...magán világ, fantázia szülte álmokkal, álmokkak teli fantáziával, világ, mely kisimult, erővonalai simák, nem vibrálnak szüntelen, nem húznak le hamis ígéretekkel, ál-vágyakkal, suta reményekkel.
Világ-álom, álom-világ aranykapuja tárva, félszegen, sután lépdelek a kavicsos úton, kezem fogja Exupéry, Szabó Magda, Marquez s még ezernyi más író, okos gondolataik érzéseim testet öltése, elmondják, leírják amit én csak megfogalmazni próbálok...a szilveszteri fogadalmakat az idén elhagytam, talán csak próbálok talpon maradni, szeretni, adni, mosolyogni...megvannak még álmaim, vágyaim, reményeim, bizalmam adtam, adom, s semmit nem kérek cserébe, nyugalmat szeretnék csak semmi mást. Kosztolányi örök-szép verse keringett bennem napokig, majd megkérdeztem. Akarsz-e játszani?-velem: a válaszon megilletődtem, az új év új kihívásokat hoz, új terheket, új jókat is talán, és el kellett gondolkoznom mi is legyen a régivel, a többivel, szilveszter-újév hajnalán ajtón kívül rakott rossz beidegződésekkel, félig-rosszul kért álmokkal, nem teljesíthető várásokkal...másik utat kell járnom, tudom, a cél sokszor délibábost játszik megint, nem adom fel, hiszen hív a sivatag, vár az útra szólító nyugati szél, és a csalóka rigófüttyös, tavasz illatú szélben nehéz sóhajjal elengedett fájdalmakat felváltja a szív-derű, a mosoly, a kilátástalanság nehéz-bűzös levegőjét a tiszta-halk bizalom, az erővonalak zúgva rendbe szerveződnek, kérem a Holdistennőt, Iloárt, angyal-testvéremet, Ritát, a Lehetetlen Dolgok Szentjét, a csoda napkeltéket, a varázs-mesés napnyugtákat legyenek velem, bátorítsanak, kisérjenek néha fájó, könnyes bánat-utcákon, emelkedett hangulatú öröm estéin, vágytól vibráló teliholdas éjeken, szerelmetes puha-szép délutánokon, csöndes, befelé hallgató esős vasárnap délutánokon, hársillatú, vibráló-rezgő esőillattal terhes júniusi nyár estéken, azúrkék, álló levegőjű fülledt, szívet nyomó augusztusi délben, a mindennapok percrohanós munkanapjain, a Tisza hazaváró, megnyugtató víz-illatában- igen álmodtam egy világot-magamnak, kapuja nyitva, állandón, itt nincs záróra, bármikor, bárhol visszahúzódhatok, belemerülhetek, sivatag borzolja hajam, a homok illata a számban, a tenger moraja a szívemben, repülés mámora, az ejtőernyős ugrás az érzékszerveimben, és Esőangyal kitárja szárnyát, smaragd ragyogás tölti el bensőm, mosolyom benső, kisugárzó... világom adom...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.